Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője
Georg Spöttle nagyon kikapott Szentesen.
Georg Spöttle nagyon kikapott Szentesen.
A vasárnapi voksolás szerinte azt is bizonyítja, van értelme a Fidesz ellen szavazni.
Megjött a magyarázat.
Nemény András az új polgármester.
Nem kis különbséggel verte fideszes kihívóját.
Jelentősen veszített pozíciójából a Fidesz-KDNP a fővárosban.
Nem csak a polgármesteri széket nyerte el Nemény András, de a közgyűlésben is megvan a minősített többsége az ellenzéknek.
Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: a gondolkodó választó, aki a kormánypártok saját képére faragott választási rendszerében is hallatni tudta a hangját, és amely így a vasárnap legnagyobb nyertese lett.
A korábbi főpolgármester-választásokkal összehasonlítva is nagy volt Karácsony Gergely győzelme.
Borkai Zsolt mellett elsősorban Karácsony Gergely mozgatta meg a digitális népművészeket, de az önkormányzati választás kapcsán közzétett mémek főszereplője természetesen Orbán Viktor is.
A szavazatok közel 50 százalékával nyert.
Korábban már összegyűjtöttük, milyen ajándékokkal próbálkoztak a kampányoló polgármesterek, most ideje megnézni, milyen eredményre vezetett ez.
Elkezdődött az értelmezési verseny – írta Török. Ő is adott egy lehetséges értelmezést.
Hódmezővásárhely újraválasztott polgármestere elmondta, hogy a kormánnyal való kapcsolatokat továbbra is kiemelten fogják kezelni, mert a város 44 ezer lakójának szüksége van az őket megillető támogatásokra.
Borkai Zsolt nyert Győrben, ahol eddig gyakorlatilag elnézték neki a magánéleti és "alkotmányos költségekről" szóló, pletykaszinten keringő ügyeit. Csak kicsin múlt, hogy az erőforráshiányos ellenzék nem nyert, és ebben benne volt a jobbikos politikusok utolsó pillanatban jött szembefordulása Borkai ellenzékével és pár civil jelöltre leadott szavazat is. De a polgármester igazából már csak arra várhat, hogy mikor kapja meg a selyemzsinórt Orbán Viktortól.
Hódmezővásárhelyen a kétharmad elment szavazni, és többségük Márki-Zay Péterre voksolt, az újraválasztott polgármesternek pedig nem kell majd ellenszélben vezetnie a várost, mert a közgyűlésben is többsége lesz. Márki-Zay Péter szerint a mostani választással nem csak Vásárhely, de a többi település felszabadítása is elindult.
75 százalékot kapott a rekorder.
60 százalékot kapott Tát Margit, mielőtt a vádlottak padjára ül.
Bokorban egy képviselő több szavazatot kapott, mint a polgármesterjelöltek.
A brit és az amerikai sajtó is beszámol a magyar önkormányzati választásról.